Hajnali derű a világosodás ürességed fényei élnek veled; mikor nem múlik el a pillanat, pillanatra egy sima tó felszínén, már nem ketyeg semmilyen óra csak a fogalmakban merül el, s fel, az összes probléma, ahogy végtére kezet rázol magaddal! s tudva tudod, - korábban, korábbról hogy igazad nem lehet, mindössze, ezt csak megélheted ahogy lángként világítsz és nem lobbanva lobban az életed