Felhők Másokkal magaddal Más okkal magad dal ...Sétálsz a könyvben, akárcsak szereplők a regényben Itt is, ott is felbukkansz, mint eltévedt betű a sorban, Feledés világít az áramló homályban mintha fékezne minden koppanás, Te csak ott állsz, tisztára olyan a kép, akár egy szerelemi álarcos halász, hol is, nincs horog, csak penészes fájdalom mindegy, hogy kérdezed, vagy állítod üresen tele van, az áhított világod, ezt iszogatod, lassúnak látszik, pohárfenekén át pezsgések között hallod a kortyodat, közben viszketni kezdenek, a papír sárga érzelmek nem jelent semmit már, ki, mit vet meg, Nem, dehogy a komor bújik meg csupán felhők jönnek-mennek vízesésben ők a cseppek, sokkal szebbek, nem úgy, mint a postaládában lelt hazug remények, Felhők, ők csak Vannak lágyan keményen, egybenkettek nedvesen, szerelmesen elveszettek, ezt tanulja közben a Világ most is, minden fájdalmán keresztül, hogy a Tér miként hal, vagy oszt meg, Titok az nincs, csak a feldarált feledés elmével születő foghatatlan őrlemény érdemesítő, megállapító, kapaszkodó gyanakvó agyszülemény, Így szűkek lesznek a szavak, nem férnek el a kovácsolt Gondolatvasak tágulnak, húznak-vonnak, mégis Tért alakítani bármi áron megtanulnak, kezdetben, csak arra, hogy mit higgy, vagy mi az óra, a Tér türelme később jön az egy másik egyetemi óra, addig gyakorold mi jó, vagy vesd el, amiről azt hiszed, az a rossz rontó, na ronts el valamit, most nézheted, hogy a Teret hogy változtatod meg, nézheted óvódás kevélyen, vagy ésszel, de belső szemed akkor is csak sarkon fordulva képzel El vagyunk igazítva, kaptunk már sok igazítást rengeteg kis és nagy tanítást csak azt nem, mi a Teljesség és mi benne a Szerelem